
Immár tizenhatodik verseskötetével jelentkezik a kortárs magyar líra megkerülhetetlen alakja, Szilágyi Ákos. A benne olvasható versek az elmúlt hét évben születtek, és annak a hosszan tartó gyászmunkának a termései, amely szeretett barátja, El Kazovszkij halála óta tart. Mint a szerző elárulja: egészen fiatal kora óta ismerte a 2008-ban elhunyt, Magyarországon élő orosz művészt, és egymással nemcsak baráti kapcsolatban voltak, hanem művészetük is komoly hatást gyakorolt egymásra. Elsőként mindig egymásnak mutatták meg új műveiket (El Kazovszkij festményei gyakran illusztrálták is Szilágyi köteteinek borítóját), és bár nagyon sok mindenben különböztek egymástól, az eredendő lelki testvériségük egészen máig tart. A cím (Ká és Bá) El egyik kulturális szerelmére való utalás is egyben: az ókori és hellenisztikus Egyiptomot idézi meg: a Ká, mint az életerő vagy az ember hasonmása, a Bá pedig a testetlen lélek, amely elválhat a testtől. "Bizonyos értelemben itt és most is csak helyettesítem őt: vetett árnyéka, a Ká-ja vagyok" - írja a szerző a szeretett Elről és saját magáról. A gyászmunka illusztrációjaként álljon itt a Szétesik ember című költemény egy versszaka: "szétesik ember lassan/ összeáll majd a magasban/ összeáll test és lélek/ így állnak végül kötélnek". A versek előtt helyet kapott Szilágyi Ákos azon beszédének szövege, amelyet El Kazovszkij temetésén mondott el, és egy eszmetörténeti esszé, Ká és Bá viszonyáról. A kötetnek külön aktualitást ad az El Kazovszkij életművét bemutató, a Magyar Nemzeti Galériában megtekinthető kiállítás. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Page Count:
149
Publication Date:
2015-01-01
Publisher:
Kalligram
ISBN-10:
808101909X
ISBN-13:
9788081019098
No comments yet. Be the first to share your thoughts!