
A sajtószabadság rövid huszadik századi magyarországi történetét igyekszik bemutatni a Paál Vince által szerkesztett kötet. A kötet címében megadott korszakhatár kezdő évszáma 1914: ezt azonban nem az első világháború, hanem a még előtte elfogadott, az 1848-as elődjét leváltó sajtótörvény indokolja. A záró évszám pedig 1989, amely a magyarországi rendszerváltás kezdetének dátumaként a sajtó történetében is az állampárti korszak lezárását jelenti. A szerzők e két korszakhatár között elsősorban a sajtószabadság érvényesülésének vizsgálatára vállalkoztak: egyes időszakokat érintve mutatják be a sajtóra vonatkozó jogi szabályozást, a sajtóirányítás szervezetét, gyakorlati működését, a sajtót érő büntetéseket (betiltásokat, sajtópereket), a nyomtatott sajtón túl a rádióra, később a televízióra, valamint a filmekre is kiterjedve. Az időrendben egymást követő fejezetekben olyan részterületekről olvashatunk egyebek között, mint az első világháború alatt működő Hadfelügyeleti Bizottság Sajtóalbizottsága, a Bethlen-korszak filmirányítása, az 1938-as sajtótörvény-módosítás, a baloldali lapok cenzúrája a Horthy-korszakban, a rádió szabályozásának kezdetei, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szerepe az 1945-48 közötti sajtóirányításban, a Rákosi-korszak lapengedélyezési gyakorlata vagy a Kádár-rendszer időszakának jelentősebb sajtóperei. A kötet forrás- és irodalomjegyzékkel zárul.
Page Count:
644
Publication Date:
2015-01-01
Publisher:
Wolters Kluwer
ISBN-10:
9632955234
ISBN-13:
9789632955230
No comments yet. Be the first to share your thoughts!